A Napon látott sötét foltokról szóló feljegyzéseket már i.e IV. századból is fellelhet?ek. A távcs? el?tti id?kb?l Európából nagyon kevés, ezzel szemben Kínából, Koreából Japánból több adat található, melyek a naptevékenység változásainak hosszú távú értékelését teszik lehet?vé. A távcs? csillagászati használatának kezdetén 1610 környékén újabb felfedezéseket tett többek (Thomas Harriott, David és Johannes Fabricius, Christoph Scheiner) között Galileo Galilei, aki bizonyította azt is, hogy a foltok a nap felszínén találhatók, nem pedig (az addigi egyes feltételezések szerint) el?tte elvonuló bolygók.
Christoph Scheiner német csillagász 1611 és 1625 között végzett beható megfigyeléseket a napfolttevékenységgel kapcsolatban, melyet Rosa Ursina cím? több mint 800 oldalas könyvében jelentetett meg. Ezen írás megjelenése után a napfoltokkal kapcsolatos csillagászati érdekl?dés alábbhagyott, majd az 1800-as évek derekán újra éledt a kutatás. 1674-t?l 1976-ig a Royal Greenwich Observatory programja alapján a napot rendszeresen naponta fényképezték. A századforduló idején a napfoltok kutatásában az Mt. Wilson Observatory vette át a vezet? szerepet E. Hale vezetésével, aki új m?szereket épített, melyek segítségével meghatározta a napfoltok alapvet? fizikai jellemz?it, kimutatta a napfoltokra jellemz? er?s mágneses teret, melyek alacsonyabb h?mérsékletet, ezzel sötétebb színt eredményeznek.
Magyarországon Debrecenben az MTA Napfizikai Obszervatóriumában 1957 óta folyik napfolttevékenység kutatása, mely intézet a világ legfontosabb központja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése